Ugrás a fő tartalomra

A kristálypalota


A tündérlány reggel, miután hálás búcsút vett Terézia doktornőtől, a Törpék városának könyvtárába ment. Tudta, hogy azon a szakaszon, amire készül, kivételesen szüksége lesz egy térképre. A könyvtáros törpe segítségével készített egy másolatot a lápvidéken átvezető utakról, és gondosan eltette álmokból szőtt tarisznyájába. A városban keresett magának útravalót.
A piacon egy ráncos, öreg törpe kis zacskókban varázsmagokat árult. Hajnaltündérnek cseppet furcsa és gyanús volt, ahogyan az öreg kínálgatta a portékáját, de olyan keveset kért érte, hogy kíváncsiságból vett egy csomaggal és azt is az elemózsia mellé süllyesztette. Vásárolt még egy könnyű köpenyt a lápvidék dermesztő szele ellen, aztán pillantásaival búcsút vett a kedves, nyugodt várostól és a keleti kapun át elhagyta a Törpék Birodalmát.
Gyönyörű, zöldellő mezők, gazdag vetések között haladt. A törpék népe igazán szorgalmas volt, a környező vidéket gondosan rendben tartották. Hajnaltündér jóleső biztonságban érezte magát ezen a tájékon és szinte fázott attól a gondolattól, hogy ha eléri a Kőút végét, utána a reszketős mocsárvilág várja.
-  Végül is, nem kell sietnem – gondolta. – A Mesék Birodalma nem rohan el, bőven van időm bejárni. Jobb is, ha még ezen a szép környéken írom le az utolsó törpe-történetet, amire emlékszem.
Úgy döntött, hogy keres estig egy szép helyet, ahol letáborozhat, és ott marad, amíg le nem írja a mesét. Azután tényleg tovább kell menni.
Egész nap járta az erdőt-mezőt, de sehol sem akadt egy nyugodt, békés kis liget vagy rétecske, ahol kényelmesen felakaszthatta volna a függőágyat éjszakára. Már sötétedett, amikor a fák sűrűje ritkulni kezdett és Hajnaltündér egy barátságos tisztásra érkezett. A túloldalt meglátott két fát, ami alkalmasnak tűnt, ám ahogy átvágott a réten, egy furcsa tárgyba botlott. Öklömnyi, kerek kődarab volt, de olyan fényes és átlátszó, mintha a legtisztább üvegből lett volna. Lehajolt és felvette a fűből, forgatni kezdte, majd felemelte és a felkelő hold felé fordulva átnézett rajta. Az ezüstös fény megtört valamin a kő közepén, de hiába vizsgálgatta közelebbről, nem látta, hogy mi az. Az ujjbegyével finoman zongorázni kezdett a sima üvegfelületen, és erre, mint valami varázslat, elkezdett növekedni a kő belsejében az az apró törés. Ahogy egyre nagyobb lett, jól látszott, hogy egy gyönyörű palota van a kő belsejében. Csodaszép volt, de Hajnaltündér elfáradt a sok gyaloglásban, és nem sokra ment most egy szép kővel, ezért visszatette a fűbe és nekilátott, hogy felkötözze a fákra a függőágy tartózsinórjait.
Egyszer csak éles reccsenést hallott, mint ahogyan a görgeteg kövei csapódnak egymáshoz és a következő pillanatban a rét közepén egy fénylő palota állt. Pont az a csillogó kristálycsoda, amit a kőbe zárva látott pár perccel ezelőtt. Csodálkozva lépett közelebb. Megérintette a tükörsima falakat, de érdekes módon nem érezte hidegnek. Hiába volt csillogó, áttetsző kristályból a kastély, barátságos, hívogató helynek tűnt. Nem volt hatalmas, de épp elég tágas egy tündérlány szemével.
Megkocogtatta az ajtót, mire az csilingelve kinyílt, s ő beléphetett az előtérbe.
-  Milyen szép! Csak kár, hogy ilyen üres… - gondolta. – Milyen jól mutatna itt egy kényelmes karosszék, ahova le lehet ülni cipőt cserélni…
Amint ezt kigondolta, ott állt egy kristályülőke, pont olyan, amilyet elképzelt. Odalépett hozzá, megérintette és meglepetésére a párnájának puha, bársonyos tapintása volt. Beleült, és nagyon kényelmesnek találta.
Egyre jobban tetszett neki a palota és lelkesen végigjárta minden zeg-zugát, gondolataival berendezve a termeket. Behozta kintről az úti holmiját, az ebédlőben megvacsorázott, és ledőlt aludni a kényelmes ágyba. A hosszú, mély alvás után frissen ébredt. Megreggelizett és kiült a teraszra a nagy mesekönyvvel. Hamar elkészült, és megállapította, hogy eddig még egyik mesét se sikerült ilyen szép betűkkel leírnia.
Egész nap a palotában bóklászott. Ínycsiklandó ebédet főzött magának, olvasgatott a könyvtárszobában, kihímezte a szélköpenye szegélyét. Estére kellemesen elfáradt és megint nagyot aludt a puha kristályágyban.
Reggel nem kelt fel egyből, hanem az áttetsző falon át a kinti világot bámulta. Furcsán érezte magát, de nem tudta volna megmondani, hogy mitől, valami menekülhetnék – félét érzett. Megreggelizett, vállára vette a tarisznyát és kilépett a kapun. A kastély tárva-nyitva maradt ott utána. Az útról visszanézve látta a falon át a berendezést, amit ő álmodott meg a csodálatos, tökéletes kristálypalotabeli élethez. Odaképzelte magát úgy, ahogyan innen, kintről látszott, és a kedves, élettel teli kéktündér helyett egy hibátlan, jégszoborszerű tündérlányt látott.
-          Hű… Jobb, ha tényleg továbbmegyek! Ezek a kristályfalak hazugnak látszanak…
Megkönnyebbült szívvel indult tovább a Kőút felé.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hőlégballon

Színes, csíkos vászonlabda, lángod lobban barlangodba, lengő gömböd felhőn gördül, függő kasból hőlég dördül. Kasnak szélén súlyos zsákok, földre húzó mázsa-átkok. Homok terhe nyomna lejjebb csimpaszkodva egyre benned. Ahogy a zsákok leesnek, úgy szállhatsz te egyre feljebb, szabadon a sok tehertől emelkedsz a fellegekből. Hogy- hogy nem, a zsákok újra felkapaszkodnak kasodra. Ha leesnek, újak lesznek, húznak, nyomnak egyre lejjebb... De a hőlég azért ballon, hogy mindig az égre tartson, mindig húzva, mindig lassan... Várnak rá a csillagokban. 2011.11.21.

Olvasónapló: Helka és Ciprián

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers

Osztálykirándulás

    Gyerekek, megérkeztünk. Mindenki keresse meg a táskáját, zokniját, szandálját, nézzen be az ülése alá, hagyott-e ott véletlenül csokipapírt, csipszes zacskót, habár rögtön az út elején megbeszéltük, hogy a buszon nincs étkezés, balesetveszélyes, egy hirtelen fékezés és félremegy a győri édes, aztán megfulladsz itt nekem és hívhatom a mentőket, egyébként is ki fogja azt a sok morzsát összetakarítani, de hallottam ám zacskócsörgést, azért, mert elöl vagyok, azért még hallok hátrafele is, lehet leszállni, első ajtón is, középsőn is, szép sorban, egyesével, nem tolakszik, nem lökdösődik, ne taposd le, ne üvölts már, így is félig megsüketültem, pedig többször is kértem, hogy halkabban, hát nem lehet tőletek az útra figyelni, én már annyiszor megfogadtam, hogy gyerekcsoportot soha többé, csak az a baj, hogy a felnőttek se jobbak, a félrészeg sítáborosok, a viháncoló társasutazók, meg volt az a zarándokcsoport, Krakkóig litániáztak, rózsafüzéreztek, a sok kendős öregasszony, süketek, mint