Ugrás a fő tartalomra

Bicikli

   Lena reggel rövid, repkedős szoknyába bújt, kényelmes pólóba és biciklire pattant. Egy pillanatra elgondolkozott, hogy ne a másik irányba induljon-e, mint szokott, ahol kevesebb a macskakő, de eszébe jutott, hogy a kátyús aszfalt se jobb, így végül zötykölődve legurult a főtérre. A szökőkút mellett lassított, mert ott szaladgáltak a kisgyerekek, de a templom mellett már simán eljutott a főútig. Itt leszállt és áttolta kerékpárt a sétányra.
   Nem szeretett az autók között menni, és az esős idő miatt amúgy se sokan jártak korzón, így nyugodtan kerekezhetett ott is. Nagyon élvezte az utat a vasútállomásig. A kerékpár kicsit ingott alatta, éppen mintha egy kis hajón lenne a tengeren. A nyirkos levegő, a nedves kövek illata és a sűrű, szürke gomolyag, ami az eget az utolsó csücskéig teljesen bebugyolálta, különös fénybe burkolta az amúgy derűs kisvárost. A víz felől sós, csípős tenger-illatot hozott a szél, hogy Lena tényleg úgy érezhesse magát, mint aki a hullámokon billeg. 
   Az állomáson nem időzött sokáig, éppen csak megnézte, hogy mikor indul pénteken délután gyorsvonat a városba, de mire kiért az utcára, az eső éppen szemerkélni kezdett. Jó lett volna gyorsan nyeregbe pattanni és gyorsan hazatekerni, hiszen esőkabátot nem hozott. Végigmérte az autóktól zsúfolt utat és nagyot sóhajtva tolni kezdte a korzón a járgányt. Felszállni még nem tudott, mert az állomás melletti járda se volt éppen alkalmas kifutó; a célirányosan vágtató és a bizonytalanul bóklászó utasok között még így is nehezen tudott utat törni. 
   Aztán végre kiért a sétányra. A szemerkélő eső ellenére nem volt hideg, és olyan kedve támadt ettől a borongós-merengős időtől, hogy jól esett megmaradni benne. Békésen sétált, maga mellett tolva a kerékpárját. Közben megállapította, hogy azért vannak olyan  bátor biciklisek is, akik nyugodt lélekkel száguldoznak az autók között. Persze, ő nem szeret olyan gyorsan menni, így meg csak akadályozná a forgalmat. De a járdán is páran elhúztak mellette. Lena mosolyogva fogadta a furcsálló pillantásokat, de jól érezte így magát és eszében se volt most kerekezni. 
   Csak, mikor átkelt az úttesten, hogy a főtér felé kanyarodjon, akkor szállt fel megint. És amint a nyeregbe ült, az eső hatalmas cseppekben esni kezdett.
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hőlégballon

Színes, csíkos vászonlabda, lángod lobban barlangodba, lengő gömböd felhőn gördül, függő kasból hőlég dördül. Kasnak szélén súlyos zsákok, földre húzó mázsa-átkok. Homok terhe nyomna lejjebb csimpaszkodva egyre benned. Ahogy a zsákok leesnek, úgy szállhatsz te egyre feljebb, szabadon a sok tehertől emelkedsz a fellegekből. Hogy- hogy nem, a zsákok újra felkapaszkodnak kasodra. Ha leesnek, újak lesznek, húznak, nyomnak egyre lejjebb... De a hőlég azért ballon, hogy mindig az égre tartson, mindig húzva, mindig lassan... Várnak rá a csillagokban. 2011.11.21.

Olvasónapló: Helka és Ciprián

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers

Osztálykirándulás

    Gyerekek, megérkeztünk. Mindenki keresse meg a táskáját, zokniját, szandálját, nézzen be az ülése alá, hagyott-e ott véletlenül csokipapírt, csipszes zacskót, habár rögtön az út elején megbeszéltük, hogy a buszon nincs étkezés, balesetveszélyes, egy hirtelen fékezés és félremegy a győri édes, aztán megfulladsz itt nekem és hívhatom a mentőket, egyébként is ki fogja azt a sok morzsát összetakarítani, de hallottam ám zacskócsörgést, azért, mert elöl vagyok, azért még hallok hátrafele is, lehet leszállni, első ajtón is, középsőn is, szép sorban, egyesével, nem tolakszik, nem lökdösődik, ne taposd le, ne üvölts már, így is félig megsüketültem, pedig többször is kértem, hogy halkabban, hát nem lehet tőletek az útra figyelni, én már annyiszor megfogadtam, hogy gyerekcsoportot soha többé, csak az a baj, hogy a felnőttek se jobbak, a félrészeg sítáborosok, a viháncoló társasutazók, meg volt az a zarándokcsoport, Krakkóig litániáztak, rózsafüzéreztek, a sok kendős öregasszony, süketek, mint