Vannak regények, amelyekkel röpke 3-4 óra alatt végezni lehet. Két okból: egyrészt rövidek, másrészt izgalmasak, úgyhogy valószínűleg egy ilyet olvashattam valamikor, amikor nagymamám megállapította, hogy úgy cikk-cakkozik oda-vissza a szemem, hogy nem bírja követni...
Következzen most két ilyen.
1. A STRANDKÖNYV
Erich Kästner: A repülő osztály
Ha az ember egy idegen nyaraló könyvespolcáról válogat a partra indulás előtt, örömmel fedez fel ismerős könyvborítókat. Főleg, ha egy régi kedvenc kerül a kezébe. A repülő osztály is ilyen (mint általában az összes Kästner-könyv, amit ismerek), akárhányszor el tudnám újra és újra olvasni, és nem érdekel, hogy egy echte karácsonyi történet, legalább nincs olyan melegem a 40 fokban...
A regény egy német fiúgimnáziumban játszódik, kicsit hajaz az Emil és a detektívekre, de nekem az Abigél és bevillant pár pillanatra... A "bonyodalom" a gimnazisták és a reálosok közötti konfliktusból fakad, de azért ennél többről szól. Nem ragozom, jó könyv és kész.
Csak kettő idézet:
"Az az úr el akarja hitetni a gyermekekkel, akik a könyvét olvassák, hogy ők szakadatlanul jókedvűek, és azt sem tudják, mihez fogjanak boldogságukban! Ez az őszintétlen úr úgy tesz, mintha a gyermekkor csupa mézeskalácsból állna."
"Nevetséges lenne - gondolta Johnatan Trotz -, ha az élet nem volna szép!"
2. AZ UTAZÓSKÖNYV
Herman Whitaker: A három jómadár
Szombaton volt szerencsém öt órát vonatozni, ahol egy jó adag varrás és újságolvasás mellett ezt a regényt is elolvastam. Egyike a nyár végén szerzett 3 könyvnek. Már csak A kaméliás hölgy van hátra...
A regényt 1930-ban adták ki magyar nyelven, sőt, ékes magyar nyelven, amivel az elején rendesen megküzdöttem... "Ezen a tájon a füves steppe csillogóhomoku siksággá változott, mely égetett barna ércként verte vissza a türhetetlen forróságu napsugarakat." A helyesíráson és a nyelvtani szabályokon még túltettem magam, de a szóhasználat is sokban eltért a maitól. Eleve, a vadnyugati szakzsargon, plusz a mexikói tájelemekre és növényzetre használt szavakat nem fordították le magyarra... Ráadásképpen akadtak magyar szavak, amit ma nem ugyanúgy értünk. A legjobb példa erre, amikor már harmadszorra futottam bele abba a kifejezésbe, hogy "válaszolta pajzán mosollyal", teljesen ártatlan szituációkban. Ma körülbelül huncut, vagy kaján mosoly lenne a megfelelője.
Egyébként a sztori: mexikói elnökválságok idején három gringo (amerikai) bandita egy árván maradt amerikai telepeslány szolgálatába szegődik, és minden erővel segítik a boldogulását.
Rejtőn nőttem fel, úgyhogy ahhoz hasonlítom, mert lehet is. Természetesen itt is sokat lövöldöznek, a jó is lehet rossz és a rossz is jó, aztán van benne egy jó adag romantikus szál, nem kevés humor. Ami lényeges különbség, hogy A három jómadár írója nem finomkodott, gátlás nélkül írta le, hogy a revueltoso-k kivel hogy bántak el, nem fukarkodott a drámai jelenetekkel sem. Persze, nincs agyon ragozva, minden hősi halott valóban hős és az olvasó is békével csukja be a könyvet. Inkább azért tartom ezt érdekesnek, mert izgalmas, hogy melyik korban mit lehetett leírni, mit nem.
És ezzel a két könyvvel vége is a nyárnak, de azért remélem, hogy lesz még időm olvasni...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése