Várfal

   Lena sietett le a lépcsőn, Nilot már lent várta. A kapuban megölelték egymást és útnak eredtek felfelé.

   - Tudtál hozni, ugye? - kérdezte Lena Nilot-t.

   - A városháza elől már elfogyott, de kértem a kávézóból.

   - Jól tetted.

   - Rita kettőt is adott, hogy hozzak neked is.

   - Vajon honnan sejtette, hogy pont idejössz? - nevetett Lena.

   Kényelmesen ballagtak fel a romokhoz. Kár lett volna sietni. Az idő szép volt, zöld, illatos, zümmögő és tarka az erdő, igazán megért egy sétát. Azért így is elfáradtak, mert a vár tövében hirtelen megugrott az emelkedő, és meredeken ívelt felfele az út.

   - Huhh! Ez is megvan! - fújta ki magát Lena a tetején.

   - Látod, milyen jó, hogy nem Mandort hívtad? Akkor bringával jöhettél volna!

   - Arra ugyan engem nem vesz rá!

   Közben már a romok között bóklásztak. Lena ki is szemelt egy magas, széles tetejű falrészt. Nilot bakot tartott, Lena ügyesen felkapaszkodott, felhúzta Nilot-t is, aztán kényelmesen elhelyezkedtek a köveken. Lena elrendezte a szoknyáját, hogy ne gyűrődjön. Nilot előkapta  táskájából a két városi újságot, egyet Lenának adott. Minden hét hétfőjén jelent meg az új lap és kedden már alig lehetett találni a tartókban egyet-kettőt. Több helyre is ki szokták tenni, hogy a helyi lakosoknak és turistáknak is jusson.

   Nilot és Lena csendben olvasgatták az újságot. Nilot szisztematikusan haladt: elejéről a végéig. Lena is minden cikket végig olvasott, de először átlapozta, kiválasztotta a legizgalmasabbat, aztán mindig a soron következő legérdekesebbet olvasta.

    - Melyik az a Harang utca? - kérdezte, szemével kutatva madártávlatból a kis városkájukat.

    - Nem tudom pontosan, de csak ott látok gépeket, szóval biztos az - mutatott egy kis utcát Nilot.

   - Még sose jártam arra...

   Lena később a recepteket nézegette:

   - Hm, ez a kalács de jól néz ki!

   - Ja igen, azt én is néztem! Katrin mamája küldte be.

   - Ez az? Akkor mindenképp ki kell próbálnom! Nagyon szeretem azt a kalácsot...

   - Nézd, megint van Siston néni!

   - Komolyan? Nem is vettem észre! Most miről ír? - lelkesedett Lena.

   - Várj, mindjárt elolvasom!

   Siston nénivel az egyik fiatal tanár készített interjúkat az ifjúkoráról, a régi kisvárosi évekről. Néha más barátait is meghívta az idős asszony, képeket, emlékeket szedtek elő, és nagyon boldogok voltak, hogy az életük kis kincseiről az egész városnak mesélhetnek. Siston néni ráadásul, amilyen idős volt, olyan jól ismerte a fiatalokat, pontosan tudta, hogy mire kíváncsiak, és a kedvükért a legjobb sztorikat ásta elő emlékezetéből.  Persze arról, hogy tősgyökeres helybéli létére miért virít az ablakában petúnia a hagyományos muskátli helyett, egy szó sem esett soha, pedig Lenáék nagyon reménykednek minden új cikknél. Most sem jártak szerencsével.

   Más sorrendben bár, de ugyanakkor végeztek. Összecsomagoltak és elindultak hazafelé. Útközben megvitatták a felmerült kérdéseket: Jon képregényének legújabb részét, a közelgő programokat és azt, hogy melyik regényről fognak iker-beszámolót írni a következő számba.