Ugrás a fő tartalomra

A kövek


A falut, ahol Csidiazdá lakott a családjával, egy napon megtámadta és földig rombolta az ellenség. Házaikból kő kövön nem maradt, sokan elpusztultak, mások messzire menekültek.
Csidiazdá családjából senki sem maradt éledtben. A fiatal lány a veszély elmúltával a romok alól egy kevés kenyeret kotort elő, kulacsába vizet töltött, kését, kis fejszéjét az oldalára kötötte.
-  Most, hogy a szülőföldemet feldúlták, máshol kell otthont találnom – gondolta.
A házuk romjaiból felemelt egy követ, tarisznyájába tette és elindult a hegyek felé.
Sokáig haladt Csidiazdá a Yá-Csoh, az Égbenyúló Hegy felé vezető ösvényen. Útközben a földet figyelte, s amelyik kő a lábát érintette, azt felvette és vitte magával tovább. Estére a tarisznyája megtelt, s a rengeteg kő súlya igencsak húzta a vállát.
Egy bokor tövében állt meg pihenni. Letelepedett, kenyeret, vizet vacsorázott és álomra hajtotta a fejét. Álmában egy ősz hajú asszony jelent meg neki.
-  Csidiazdá! - szólította meg. – Hozd a késed, fejszéd, s gyere velem!
Az asszony egy erdőbe vezette, s megmutatta neki, hogyan tud egyszerű szerszámaival gerendákat, deszkákat hasítani.
Másnap reggel fáradtan, fájó karokkal ébredt. Evett egy keveset, vállára vette a tarisznyáját és tovább indult a Yá-Csoh felé. A tarisznyájában már nem volt hely, de néhány jó követ felszedett, s a kezében vitte tovább. Este egy nagy szikla tövében keresett menedéket.
Álmában ismét megjelent neki az ősz hajú asszony. Ezúttal egy tópartra vitte, és azt mutatta meg, hogyan lehet nádból tetőt készíteni. Csidiazdá reggel sebes tenyérrel ébredt. Nehéz tarisznyáját vállára vette, maradék köveit kötényébe kötötte és indult tovább.
Harmadik nap már csak egyetlen újabb követ vett fel, s a fején egyensúlyozva vitte estig, amikor is egy forrás mellett megpihent. Ezen az éjjelen az ősz hajú asszony egy agyagos talajú erdőbe vitte, ahol megtanította, hogyan vessen téglát a föld sarából.
Ezután azt monda Csidiazdának:
-  Csidiazdá, bárhol is legyen a hely, ahol új otthonodra ismersz, most már bármiből képes leszel házat emelni. Nem kell többé magaddal cipelned ezeket a köveket.
Mikor Csidiazdá felébredt, a tarisznyáját üresen találta, s tagjaiból eltűnt a kínzó fájdalom. A feje fölötti ágon madár rikkantott, s felreppent a levegőbe. Egy ragyogó kék tollat a földre ejtett.
Csidiazdá felvette a tollat, fekete hajába tűzte, s elindult a Yá-Csoh fennsíkjai felé, hogy megtalálja új otthonát.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hőlégballon

Színes, csíkos vászonlabda, lángod lobban barlangodba, lengő gömböd felhőn gördül, függő kasból hőlég dördül. Kasnak szélén súlyos zsákok, földre húzó mázsa-átkok. Homok terhe nyomna lejjebb csimpaszkodva egyre benned. Ahogy a zsákok leesnek, úgy szállhatsz te egyre feljebb, szabadon a sok tehertől emelkedsz a fellegekből. Hogy- hogy nem, a zsákok újra felkapaszkodnak kasodra. Ha leesnek, újak lesznek, húznak, nyomnak egyre lejjebb... De a hőlég azért ballon, hogy mindig az égre tartson, mindig húzva, mindig lassan... Várnak rá a csillagokban. 2011.11.21.

Olvasónapló: Helka és Ciprián

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers

Osztálykirándulás

    Gyerekek, megérkeztünk. Mindenki keresse meg a táskáját, zokniját, szandálját, nézzen be az ülése alá, hagyott-e ott véletlenül csokipapírt, csipszes zacskót, habár rögtön az út elején megbeszéltük, hogy a buszon nincs étkezés, balesetveszélyes, egy hirtelen fékezés és félremegy a győri édes, aztán megfulladsz itt nekem és hívhatom a mentőket, egyébként is ki fogja azt a sok morzsát összetakarítani, de hallottam ám zacskócsörgést, azért, mert elöl vagyok, azért még hallok hátrafele is, lehet leszállni, első ajtón is, középsőn is, szép sorban, egyesével, nem tolakszik, nem lökdösődik, ne taposd le, ne üvölts már, így is félig megsüketültem, pedig többször is kértem, hogy halkabban, hát nem lehet tőletek az útra figyelni, én már annyiszor megfogadtam, hogy gyerekcsoportot soha többé, csak az a baj, hogy a felnőttek se jobbak, a félrészeg sítáborosok, a viháncoló társasutazók, meg volt az a zarándokcsoport, Krakkóig litániáztak, rózsafüzéreztek, a sok kendős öregasszony, süketek, mint