Időnként szembesülök vele, hogy ugyan kiskamaszként faltam a könyveket, mégis jó néhány olyan olvasmány kimaradt, amiről mások, mint "alapmű" nyilatkoznak. Egy ilyen típusú nyilatkozat még kevésbé indít meg, de ha többen is mondják, akkor gyanús, hogy van valami bepótolni valóm.
Így jártam Miyazaki Vándorló palota c. rajzfilmével, amit valóban kár lett volna kihagyni. Mielőtt rám szólnál, hogy "de az előbb még könyvekről volt szó", gyorsan folytatom, hogy én is csak most nyáron tudtam meg, hogy a film Diana Wynne Jones könyvének filmes adaptációja. És az is kiderült, hogy A vándorló palota valójában egy három kötetes sorozat első része.
A könyv borítóját a filmből vett képek díszítik, de belül már nincsenek illusztrációk, aminek nagyon örültem. Főleg a második-harmadik kötetnél, ahol legszívesebben a borítót is letakartam volna...
A nyelvezete pergő, gyorsan olvasható, kicsit talán egyszerű is, és sajnos helyenként érezhető, hogy angolból fordították. Nem zavaró különben, csak lehet, hogy nem a költői megfogalmazásokban bővelkedő Gyűrűk ura után kellett volna belekezdenem. A szövegen egyértelműen érezhető, hogy ez a könyv ifjúsági irodalom, ám ez teljesen rendben van.
Ami nagyon meglepett, az a karakterek valódisága volt. Ezek a történetek egyszerre meseszerűek és illeszthetők be valamilyen módon a valóságba, és ugyanez a szereplőkre is igaz. Tudnak varázsolni, történnek velük csodák, vannak hősök és antihősök, de senki se fekete-fehér. A vándorló palota főhősnője például gondoskodó, kitartó, okos, de néha nagyon hirtelen cselekszik és rémesen zsörtölődő. Ugyanígy a hősöket gátló szereplőknek, dzsinneknek, szellemeknek is megvannak a jó- és nehezen elviselhető tulajdonságaik. Talán csak egy-egy velejéig romlott ellenség van, akikről azért legalább annyi kiderül, hogy ők sem voltak mindig ilyenek... Egy szóval izgalmasnak tartom, hogy olyan hősöket állít elénk az író, akik valójában cseppet se jobbak nálunk, semmivel se hősiesebbek, csak épp néhány bukás után mégis jól helyt állnak a saját történetükben. Ez pont az, amire egy kamasz olvasónak szüksége van.
Szintén izgalmassá teszi a sorozatot, hogy ugyan három különböző történetről van szó, bizonyos szálakon keresztül mégis összeköti a három kötetet, képletesen szólva mindhárom elhelyezhető egy nagy közös térképen. Jól esik a második, harmadik kötetben egy-egy pillanatra belelátni az első kötetben "elhagyott" szereplők utóéletébe.
Összességében vicces, varázslatos, kamaszos és nagyon életszerű is. Kicsit azt kívántam, hogy bár csak tizennégy évesen olvastam volna először a sorozatot, de így is nagyon jó volt.
És még egy bekezdés a könyv és a film kapcsolatáról, ami mindig érdekes kérdés. Én a filmet előbb láttam, és hozzá kell tenni, hogy ez egy művészi adaptáció, tehát a könyv alapján készült, de önálló műalkotás. A Studio Ghiblihez hűen a film igazi varázslat: meseszerűbb, finomabb és egyben súlyosabb is lesz a történet a filmvásznon. Veszít a fiatalos karcosságából, egy kicsit más távlatokba emeli. Talán ez az oka, hogy nekem jobban tetszett a film, hozzám ez a nyelvezet közelebb áll. De nem bántam meg a könyvek elolvasását sem!
Köszönöm az ajánlást és könyvkölcsönzést Zsuzsinak :)!
Így jártam Miyazaki Vándorló palota c. rajzfilmével, amit valóban kár lett volna kihagyni. Mielőtt rám szólnál, hogy "de az előbb még könyvekről volt szó", gyorsan folytatom, hogy én is csak most nyáron tudtam meg, hogy a film Diana Wynne Jones könyvének filmes adaptációja. És az is kiderült, hogy A vándorló palota valójában egy három kötetes sorozat első része.A könyv borítóját a filmből vett képek díszítik, de belül már nincsenek illusztrációk, aminek nagyon örültem. Főleg a második-harmadik kötetnél, ahol legszívesebben a borítót is letakartam volna...
A nyelvezete pergő, gyorsan olvasható, kicsit talán egyszerű is, és sajnos helyenként érezhető, hogy angolból fordították. Nem zavaró különben, csak lehet, hogy nem a költői megfogalmazásokban bővelkedő Gyűrűk ura után kellett volna belekezdenem. A szövegen egyértelműen érezhető, hogy ez a könyv ifjúsági irodalom, ám ez teljesen rendben van.
Ami nagyon meglepett, az a karakterek valódisága volt. Ezek a történetek egyszerre meseszerűek és illeszthetők be valamilyen módon a valóságba, és ugyanez a szereplőkre is igaz. Tudnak varázsolni, történnek velük csodák, vannak hősök és antihősök, de senki se fekete-fehér. A vándorló palota főhősnője például gondoskodó, kitartó, okos, de néha nagyon hirtelen cselekszik és rémesen zsörtölődő. Ugyanígy a hősöket gátló szereplőknek, dzsinneknek, szellemeknek is megvannak a jó- és nehezen elviselhető tulajdonságaik. Talán csak egy-egy velejéig romlott ellenség van, akikről azért legalább annyi kiderül, hogy ők sem voltak mindig ilyenek... Egy szóval izgalmasnak tartom, hogy olyan hősöket állít elénk az író, akik valójában cseppet se jobbak nálunk, semmivel se hősiesebbek, csak épp néhány bukás után mégis jól helyt állnak a saját történetükben. Ez pont az, amire egy kamasz olvasónak szüksége van.Szintén izgalmassá teszi a sorozatot, hogy ugyan három különböző történetről van szó, bizonyos szálakon keresztül mégis összeköti a három kötetet, képletesen szólva mindhárom elhelyezhető egy nagy közös térképen. Jól esik a második, harmadik kötetben egy-egy pillanatra belelátni az első kötetben "elhagyott" szereplők utóéletébe.
Összességében vicces, varázslatos, kamaszos és nagyon életszerű is. Kicsit azt kívántam, hogy bár csak tizennégy évesen olvastam volna először a sorozatot, de így is nagyon jó volt.
És még egy bekezdés a könyv és a film kapcsolatáról, ami mindig érdekes kérdés. Én a filmet előbb láttam, és hozzá kell tenni, hogy ez egy művészi adaptáció, tehát a könyv alapján készült, de önálló műalkotás. A Studio Ghiblihez hűen a film igazi varázslat: meseszerűbb, finomabb és egyben súlyosabb is lesz a történet a filmvásznon. Veszít a fiatalos karcosságából, egy kicsit más távlatokba emeli. Talán ez az oka, hogy nekem jobban tetszett a film, hozzám ez a nyelvezet közelebb áll. De nem bántam meg a könyvek elolvasását sem!
Köszönöm az ajánlást és könyvkölcsönzést Zsuzsinak :)!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése