Ugrás a fő tartalomra

A boszorkányszekér

    Élt régen egy afrikai faluban egy idős asszony, Manaté volt a neve. Ha az emberek betegek lettek, vagy más bajukra kerestek gyógyírt, Manatéhoz fordultak, mert ő az ég minden ajándékát ismerte, amivel az embereken segíteni lehetett.
    Felnyitotta Hiszu, a vakon született kisfiú szemét, életre keltette Nori béna lábát. Ha őt hívták a vajúdó asszonyhoz, gyermek és anya is egészségben megmaradt.
    Nem csak az embereket, az állataikat is meg tudta gyógyítani. Kenőcsöt kevert a tevék gyulladt térdgumóira, gyógyfűvel derítette fel a bánatosan mekegő kecskét.
    Hamar híre ment a környéken, hogy él errefelé egy boszorkányos asszony, aki jó szívvel segít minden bajon. Manatét egyre többen felkeresték, és egyre többször hívták olyan betegekhez, akik már nem tudtak lábra állni. Szívesen segített bárkin, de úgy érezte, nem győzi már erővel.
    Egy napon, mikor lement a Nílus partjára, hogy kissé megpihenjen, hangot hallott.
    – Mitől vagy olyan bánatos, Manaté?
    – Ki szól hozzám? – kérdezte az asszony, mert nem látott senkit.
    – Anuket vagyok, a Nílus istennője.
    – Ó, hatalmas istennő! Szeretnék segíteni az embereken, de egyre kevesebb az erőm, hogy elmenjek hozzájuk.
    – Ismerem jóságodat, Manaté, ezért megajándékozlak. Ha messzi földre indulsz, kiáltsd azt, hogy „Anuket, küldd el a szekered!”, és ott áll majd a házad előtt.
    Manaté megköszönte az ajándékot és hazatért kunyhójába.
    Már másnap hívták dobszóval a szomszéd faluba, ahol valakit súlyos baleset ért. Az asszony felkiáltott: „Anuket, küldd el a szekered!”. Abban a pillanatban, hogy kimondta, egy kis kordé gurult a háza elé, melybe két víziló volt befogva.
    Aki csak meglátta, nevetett:
    – Miféle szekér ez? Még gyalog is gyorsabban odaérsz!
    Csak Manaté nem nevetett, mert tudta, hogy az istennő ajándéka. Fölült a kordéra. A vízilovak maguktól elindultak, még az irányt sem kellett mutatni. Fertály óra sem telt belé, már oda is értek. Az asszony sínbe tette a sérült lábat, gyógyteát főzött a betegnek, meghagyta, hogyan ápolják, és a szekérrel hamar hazaért.
    Attól kezdve Anuket szekere vitte őt mindenhová. Élete végéig még sok beteg és szegény emberen segített. Mikor már nagyon öreg lett, azt kérte az emberektől, hogy mikor meghal, hívják a szekeret és tegyék fel rá.
    És Anuket istennő utoljára is elküldte víziló-vontatta szekerét Manatéért, hogy azon vigye el a jóságos asszonyt a holtak birodalmába. Azóta mondják az emberek, ha egy pár szűk keréknyomot látnak a sivatag homokjában, közötte hatalmas lábnyomokkal:
    – Nézzétek, erre ment a boszorkányszekér!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hőlégballon

Színes, csíkos vászonlabda, lángod lobban barlangodba, lengő gömböd felhőn gördül, függő kasból hőlég dördül. Kasnak szélén súlyos zsákok, földre húzó mázsa-átkok. Homok terhe nyomna lejjebb csimpaszkodva egyre benned. Ahogy a zsákok leesnek, úgy szállhatsz te egyre feljebb, szabadon a sok tehertől emelkedsz a fellegekből. Hogy- hogy nem, a zsákok újra felkapaszkodnak kasodra. Ha leesnek, újak lesznek, húznak, nyomnak egyre lejjebb... De a hőlég azért ballon, hogy mindig az égre tartson, mindig húzva, mindig lassan... Várnak rá a csillagokban. 2011.11.21.

Olvasónapló: Helka és Ciprián

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers

Osztálykirándulás

    Gyerekek, megérkeztünk. Mindenki keresse meg a táskáját, zokniját, szandálját, nézzen be az ülése alá, hagyott-e ott véletlenül csokipapírt, csipszes zacskót, habár rögtön az út elején megbeszéltük, hogy a buszon nincs étkezés, balesetveszélyes, egy hirtelen fékezés és félremegy a győri édes, aztán megfulladsz itt nekem és hívhatom a mentőket, egyébként is ki fogja azt a sok morzsát összetakarítani, de hallottam ám zacskócsörgést, azért, mert elöl vagyok, azért még hallok hátrafele is, lehet leszállni, első ajtón is, középsőn is, szép sorban, egyesével, nem tolakszik, nem lökdösődik, ne taposd le, ne üvölts már, így is félig megsüketültem, pedig többször is kértem, hogy halkabban, hát nem lehet tőletek az útra figyelni, én már annyiszor megfogadtam, hogy gyerekcsoportot soha többé, csak az a baj, hogy a felnőttek se jobbak, a félrészeg sítáborosok, a viháncoló társasutazók, meg volt az a zarándokcsoport, Krakkóig litániáztak, rózsafüzéreztek, a sok kendős öregasszony, süketek, mint