Így indultak el hárman. Az ország végéig együtt mentek, ott aztán az út három felé ágazott. Az első úton ez a tábla állt: „Ha erre mész, vándor, nagy gazdagságra lelsz!”. A második utat ez a tábla jelezte: „Aki erre veszi útját, barátok veszik majd körül.” A középső út szélére tűzött tábla pedig ezt mondta: „Aki erre indul, ne féljen szembenézni a halállal!”
– Nem mehetünk egyfelé – szólt a legidősebb testvér. – Én bizony elmegyek arra, amerre a gazdagságot ígérik!
– Én pedig arra indulok, ahol cimborák várnak – mondta a középső legény.
– Aranyam van a zsákban, barátot pedig a veszélyek között is találok – mondta erre a legkisebb királyfi és elvágtatott a középső úton.
No, ment a legnagyobb királyfi, s hamarosan egy városba ért. Az apja kastélyát sem sárból emelték, de ezekhez a palotákhoz képest csak halászkunyhónak tűnt. Úgy ragyogott minden, hogy el kellett takarja a szemét, nehogy megvakuljon.
Mikor aztán megszokta a szeme a fényességet, elindult, hogy szállást keressen magának. A fogadóban azt hallotta, hogy a hercegkisasszonyuk éppen férjet keres magának. De csak ahhoz akar hozzámenni, aki olyat mesél neki, amilyet még soha nem hallott.
Fogta magát reggel a királyfi, s ment a hercegkisasszony palotájába. Beállt a sorba – mivel sok királyfi, gróf, herceg jött kérőbe a szép leányért, – s mikor sorra került eléadta szépen, hogy az apja kertjében milyen csudamadár fészkelt, s ő most azt a madarat indult megkeresni.
– Ne menj tovább – szólt a hercegkisasszony, mikor meghallgatta. – Mert én bizony téged választalak. Majd a testvéreid megkeresik azt a madarat!
Még aznap papot hívattak, lakodalmat csaptak, s a legidősebb királyfi ott maradt a gazdag városban. Nem is gondolt többet az aranymadárral.
A középső királyfi útja egy erdőbe vezetett. Ott banditák támadták meg, de olyan hősiesen védekezett, hogy a vezérük azt mondta:
– Látom, nem akármilyen fából faragtak! De látod, te egyedül vagy, mi pedig tizenegyen, legyőzünk, akárhogyan forgatod a kardod. Hanem mondok neked valamit: állj be hozzánk tizenkettediknek. Akkor jó sorod lesz!
– Én ugyan rablók közé nem állok! – kiáltott erre a fiú.
– Nem rablók vagyunk mi, hanem betyárok. Akinek több van a kelleténél, attól elvesszük és odaadjuk annak, akinek nincs.
Na, ez már tetszett a királyfinak. Betyárgúnyára cserélte királyi ruháját és többet ő sem gondolt az aranymadárral.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése