Ugrás a fő tartalomra

Az aranymadár - II.

    Így indultak el hárman. Az ország végéig együtt mentek, ott aztán az út három felé ágazott. Az első úton ez a tábla állt: „Ha erre mész, vándor, nagy gazdagságra lelsz!”. A második utat ez a tábla jelezte: „Aki erre veszi útját, barátok veszik majd körül.” A középső út szélére tűzött tábla pedig ezt mondta: „Aki erre indul, ne féljen szembenézni a halállal!”
    – Nem mehetünk egyfelé – szólt a legidősebb testvér. – Én bizony elmegyek arra, amerre a gazdagságot ígérik!
    – Én pedig arra indulok, ahol cimborák várnak – mondta a középső legény.
    – Aranyam van a zsákban, barátot pedig a veszélyek között is találok – mondta erre a legkisebb királyfi és elvágtatott a középső úton.
    No, ment a legnagyobb királyfi, s hamarosan egy városba ért. Az apja kastélyát sem sárból emelték, de ezekhez a palotákhoz képest csak halászkunyhónak tűnt. Úgy ragyogott minden, hogy el kellett takarja a szemét, nehogy megvakuljon.
    Mikor aztán megszokta a szeme a fényességet, elindult, hogy szállást keressen magának. A fogadóban azt hallotta, hogy a hercegkisasszonyuk éppen férjet keres magának. De csak ahhoz akar hozzámenni, aki olyat mesél neki, amilyet még soha nem hallott.
    Fogta magát reggel a királyfi, s ment a hercegkisasszony palotájába. Beállt a sorba – mivel sok királyfi, gróf, herceg jött kérőbe a szép leányért, – s mikor sorra került eléadta szépen, hogy az apja kertjében milyen csudamadár fészkelt, s ő most azt a madarat indult megkeresni.
    – Ne menj tovább – szólt a hercegkisasszony, mikor meghallgatta. – Mert én bizony téged választalak. Majd a testvéreid megkeresik azt a madarat!
    Még aznap papot hívattak, lakodalmat csaptak, s a legidősebb királyfi ott maradt a gazdag városban. Nem is gondolt többet az aranymadárral.
    A középső királyfi útja egy erdőbe vezetett. Ott banditák támadták meg, de olyan hősiesen védekezett, hogy a vezérük azt mondta:
    – Látom, nem akármilyen fából faragtak! De látod, te egyedül vagy, mi pedig tizenegyen, legyőzünk, akárhogyan forgatod a kardod. Hanem mondok neked valamit: állj be hozzánk tizenkettediknek. Akkor jó sorod lesz!
    – Én ugyan rablók közé nem állok! – kiáltott erre a fiú.
    – Nem rablók vagyunk mi, hanem betyárok. Akinek több van a kelleténél, attól elvesszük és odaadjuk annak, akinek nincs.
    Na, ez már tetszett a királyfinak. Betyárgúnyára cserélte királyi ruháját és többet ő sem gondolt az aranymadárral.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hőlégballon

Színes, csíkos vászonlabda, lángod lobban barlangodba, lengő gömböd felhőn gördül, függő kasból hőlég dördül. Kasnak szélén súlyos zsákok, földre húzó mázsa-átkok. Homok terhe nyomna lejjebb csimpaszkodva egyre benned. Ahogy a zsákok leesnek, úgy szállhatsz te egyre feljebb, szabadon a sok tehertől emelkedsz a fellegekből. Hogy- hogy nem, a zsákok újra felkapaszkodnak kasodra. Ha leesnek, újak lesznek, húznak, nyomnak egyre lejjebb... De a hőlég azért ballon, hogy mindig az égre tartson, mindig húzva, mindig lassan... Várnak rá a csillagokban. 2011.11.21.

Olvasónapló: Helka és Ciprián

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers

Osztálykirándulás

    Gyerekek, megérkeztünk. Mindenki keresse meg a táskáját, zokniját, szandálját, nézzen be az ülése alá, hagyott-e ott véletlenül csokipapírt, csipszes zacskót, habár rögtön az út elején megbeszéltük, hogy a buszon nincs étkezés, balesetveszélyes, egy hirtelen fékezés és félremegy a győri édes, aztán megfulladsz itt nekem és hívhatom a mentőket, egyébként is ki fogja azt a sok morzsát összetakarítani, de hallottam ám zacskócsörgést, azért, mert elöl vagyok, azért még hallok hátrafele is, lehet leszállni, első ajtón is, középsőn is, szép sorban, egyesével, nem tolakszik, nem lökdösődik, ne taposd le, ne üvölts már, így is félig megsüketültem, pedig többször is kértem, hogy halkabban, hát nem lehet tőletek az útra figyelni, én már annyiszor megfogadtam, hogy gyerekcsoportot soha többé, csak az a baj, hogy a felnőttek se jobbak, a félrészeg sítáborosok, a viháncoló társasutazók, meg volt az a zarándokcsoport, Krakkóig litániáztak, rózsafüzéreztek, a sok kendős öregasszony, süketek, mint