Ugrás a fő tartalomra

Az aranymadár VIII.

    Mikor leérkeztek, a leány azt mondta: 
    – Jól tetted, hogy eddig nem szóltál hozzám, mert akkor örökre ottragadtál volna a nap országában. De most már a földön vagyunk, itt beszélhetsz velem. 
    Örült a királyfi, mert nagyon tetszett neki a nap leánya. Elköszöntek a táltostól, kézen fogták egymást és elindultak hazafelé, az öreg királyhoz. 
    Ahogy mentek, mendegéltek, éppen abba a sűrű erdőbe értek, amelyben a királyfi bátyja betyárkodott. Egy fa alatt elvackolódtak éjszakára, ám a nap leányának arany ruhája úgy ragyogott a sötétségben, hogy a betyárok messziről észrevették a fényességet. Mikor meglátták őket, azt mondta az egyik: 
    – No, ez csuda nagy úr lehet, hogy színarany ruhát vesz az asszonyának! Gyertek, vegyük el, amijük van! 
    Hanem ekkor a középső fiú közelebb lépett hozzájuk és felismerte a testvérét. 
    – Ne bántsátok, ő az én öcsém! – kiáltott rájuk. 
    Akkor aztán odahívták őket a tábortűzhöz, a legkisebb királyfi pedig töviről hegyire elmesélte, hogy merre, s hogyan kereste az aranymadarat, és hogyan találkozott a nap leányával. A betyárok többet nem akarták bántani, mert látták, hogy bátor, s derék ember. 
    Másnap tovább kellett menniük, s estére éppen abba a gazdag, fényes városba értek, amelyben a legidősebb testvér lett a herceg. Egy udvarhölgy, mikor meglátta a szép leány arany ruháját, menten jelentette a hercegnének, aki szörnyű haragra lobbant. 
    – Hogy merészel valaki az én városomban szebb ruhában járni, mint én? Azonnal hozassátok elém! 
    Megfogták a nap leányát és a kicsi királyfit, és a szép hercegné elé vitették. Hanem épp ott volt a herceg is és megismerte a testvérét. 
    – Ne bántsd őket – kérte a feleségét. – Ő az én testvéröcsém, aki elment megkeresni apánknak az aranymadarat. 
    Akkor aztán megenyhült az asszony és asztalhoz ültette őket. A kicsi királyfi pedig minden elmesélt töviről-hegyire. 
    Másnap aztán kocsit, lovat adtak nekik, hogy ne gyalogoljanak hazáig. Estére oda is értek a király országába. Éppen időben, mert az öreg már fél lábbal a sírban volt nagy bánatától, hogy már a fiait is elvesztette. 
    Mikor azonban a legkisebb gyermekét meglátta, szökdécselni kezdett örömében, s megölelte, megcsókolta. Akkor a legény elmondta apjának, mint járt, s hogy járt, s végül odaadta az Arany Hársfa magját. A király még aznap elültette, s másnapra ki is sarjadt a zsenge aranyfa. 
    A kis királyfihoz és a nap leányához pedig papot hívattak és hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak. Az öreg király azt mondta a fiának: 
    – Gyermekem, te vagy, aki utána mentél az aranymadárnak, és haza is tértél hozzám. Neked adom a koronámat, uralkodj bölcsen az országon. 
    Attól kezdve a legkisebb királyfi lett a király, s nem felejtkezett el senki fiáról az országában.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hőlégballon

Színes, csíkos vászonlabda, lángod lobban barlangodba, lengő gömböd felhőn gördül, függő kasból hőlég dördül. Kasnak szélén súlyos zsákok, földre húzó mázsa-átkok. Homok terhe nyomna lejjebb csimpaszkodva egyre benned. Ahogy a zsákok leesnek, úgy szállhatsz te egyre feljebb, szabadon a sok tehertől emelkedsz a fellegekből. Hogy- hogy nem, a zsákok újra felkapaszkodnak kasodra. Ha leesnek, újak lesznek, húznak, nyomnak egyre lejjebb... De a hőlég azért ballon, hogy mindig az égre tartson, mindig húzva, mindig lassan... Várnak rá a csillagokban. 2011.11.21.

Olvasónapló: Helka és Ciprián

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers

Osztálykirándulás

    Gyerekek, megérkeztünk. Mindenki keresse meg a táskáját, zokniját, szandálját, nézzen be az ülése alá, hagyott-e ott véletlenül csokipapírt, csipszes zacskót, habár rögtön az út elején megbeszéltük, hogy a buszon nincs étkezés, balesetveszélyes, egy hirtelen fékezés és félremegy a győri édes, aztán megfulladsz itt nekem és hívhatom a mentőket, egyébként is ki fogja azt a sok morzsát összetakarítani, de hallottam ám zacskócsörgést, azért, mert elöl vagyok, azért még hallok hátrafele is, lehet leszállni, első ajtón is, középsőn is, szép sorban, egyesével, nem tolakszik, nem lökdösődik, ne taposd le, ne üvölts már, így is félig megsüketültem, pedig többször is kértem, hogy halkabban, hát nem lehet tőletek az útra figyelni, én már annyiszor megfogadtam, hogy gyerekcsoportot soha többé, csak az a baj, hogy a felnőttek se jobbak, a félrészeg sítáborosok, a viháncoló társasutazók, meg volt az a zarándokcsoport, Krakkóig litániáztak, rózsafüzéreztek, a sok kendős öregasszony, süketek, mint