A táltos hátán a királyfi az Arany Hárshoz repült, ott meg is látta az arany ágakból rakott fészket. Felkúszott a fára, hogy belelessen. Három síró-rívó aranymadár-fiókát talált benne.
– Hát titeket mi lelt? – kérdezte a kismadaraktól.
– Az anyánk három napja elment, s nem tért vissza. Éhesek vagyunk! – csivogták.
A legény megsajnálta őket és bogyókkal, magokkal, amit talált, azzal megetette őket. Este nagy szárnycsattogtatással megérkezett az anyjuk. Mikor az idegent a fészekben meglátta, meg akarta csípni, de a kismadarak elmondták, hogyan gondoskodott róluk.
– Honnan jöttél te ide, a nap országába? – kérdezte megenyhülve az aranymadár.
– Én bizony a földről, annak a királynak az udvarából, ahol te a tojásból kikeltél – felelte a királyfi.
– Azt már én nem hiszem!
A királyfi erre elővette a darab tojáshéjat és a pihét, amit a fészekből magával hozott. A madár egyből megismerte, s erősen csodálkozott.
– És miért jöttél ide?
– Mert az apámat eszi a búbánat, mert nem tudja, hová tűntél a kertjéből. Megígértem, hogy megkereslek.
– A földre vissza már nem térhetek, de hogy ne búslakodjon az öreg király, adok neked egy magot, ennek az Arany Hársfának a magját. Ha jól gondozza, olyan fa lesz belőle, hogy nem akad párja a földön!
A királyfi megköszönte az ajándékot, elbúcsúzott az aranymadártól, s felült a táltosra, hogy elinduljon vissza a földre. Hanem amint elrugaszkodtak volna, látták, hogy a nap leánya szalad elébük.
– Vigyetek magatokkal a földre, mert szörnyen unatkozom itt, apám udvarában – könyörgött a királyfinak.
Most már emlékezett a legény a sas szavára, nem szólt hát egy szót sem, csak maga elé emelte a lányt a nyeregbe, s azzal már szárnyaltak is vissza, a földre.
– Hát titeket mi lelt? – kérdezte a kismadaraktól.
– Az anyánk három napja elment, s nem tért vissza. Éhesek vagyunk! – csivogták.
A legény megsajnálta őket és bogyókkal, magokkal, amit talált, azzal megetette őket. Este nagy szárnycsattogtatással megérkezett az anyjuk. Mikor az idegent a fészekben meglátta, meg akarta csípni, de a kismadarak elmondták, hogyan gondoskodott róluk.
– Honnan jöttél te ide, a nap országába? – kérdezte megenyhülve az aranymadár.
– Én bizony a földről, annak a királynak az udvarából, ahol te a tojásból kikeltél – felelte a királyfi.
– Azt már én nem hiszem!
A királyfi erre elővette a darab tojáshéjat és a pihét, amit a fészekből magával hozott. A madár egyből megismerte, s erősen csodálkozott.
– És miért jöttél ide?
– Mert az apámat eszi a búbánat, mert nem tudja, hová tűntél a kertjéből. Megígértem, hogy megkereslek.
– A földre vissza már nem térhetek, de hogy ne búslakodjon az öreg király, adok neked egy magot, ennek az Arany Hársfának a magját. Ha jól gondozza, olyan fa lesz belőle, hogy nem akad párja a földön!
A királyfi megköszönte az ajándékot, elbúcsúzott az aranymadártól, s felült a táltosra, hogy elinduljon vissza a földre. Hanem amint elrugaszkodtak volna, látták, hogy a nap leánya szalad elébük.
– Vigyetek magatokkal a földre, mert szörnyen unatkozom itt, apám udvarában – könyörgött a királyfinak.
Most már emlékezett a legény a sas szavára, nem szólt hát egy szót sem, csak maga elé emelte a lányt a nyeregbe, s azzal már szárnyaltak is vissza, a földre.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése